Kiss Barnabás Ügyvédi Iroda

Dr. Kiss Barnabás ügyvéd

Bemutatkozás 

A Kiss Barnabás Ügyvédi Irodát vezető dr. Kiss Barnabás 1974. évben született Pápán. Alap- és középfokú iskolai tanulmányait a városban folytatta, majd a sikeres érettségi vizsgát követően az akkori Pannon Agrártudományi Egyetem (most Nyugat Magyarországi Egyetem), Georgikon Mezőgazdaságtudományi Karon szerzett általános agrármérnöki diplomát Keszthelyen. Tanulmányait követően a Rendőrségnél helyezkedett el, ahol közel másfél évtizedes bűnügyi pályafutása során megismerkedett a kriminalisztikai és krimináltechnikai eljárások mindegyikével. Közben 1999. évben rendőr-tiszt szervezői képesítést szerzett.

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogász diplomát 2008. évben, majd a 2012. évben megszerzett szakvizsga-bizonyítvány után hagyta el a Rendőrség kötelékét.

Bűnügyi szakterületen végzett munkája során lehetősége volt megismerkedni a titkos információgyűjtés és titkos adatszerzés intézményeivel és gyakorlati végrehajtásával is.

Ebből következően az iroda fő profilja a büntetőjogi tanácsadás, a hatékony és határozott büntetőjogi védelem, azonban az iroda polgári peres (családjog, öröklés, kártérítés, munkajog) és nem peres eljárásokban is képviseli ügyfeleit. Vállalja civil szervezetek (egyesület, alapítvány) alapítását, önkormányzatok, gazdasági társaságok állandó képviseletét, tartós megbízás keretében. Az iroda foglalkozik ingatlan adásvételek lebonyolításával, szerződések szerkesztésével, ellenjegyezésével, véleményezésével, ügyintézésével.

Rövid határidővel vállalja továbbá gazdasági társaságok alapítását. Elkészíti a társasági szerződés módosítását, lebonyolítja cégek átalakulását (szétválás, kiválás, beolvadás, egyesülés) végelszámolását, mivel az iroda rendelkezik elektronikus aláírással, mely az  elektronikus cégeljárás egyik elengedhetetlen követelménye. Szükség esetén az iroda partnereivel karöltve ingatlanközvetítői, könyvelői, könyvvizsgálói, szakértői esetleg magánnyomozói hátteret biztosít ügyfelei részére.

Amennyiben felkereste az iroda honlapját, feltételezem Önnek ügyvédre van szüksége. Először is köszönöm megtisztelő figyelmét és kérem, tisztelje meg Irodánkat bizalmával, hívjon mielőtt még nem késő. 

Jogi szakterületek

  • Adócsalás
  • Állatkínzás
  • Bűncselekmény fogalma
  • Csalás
  • Csődbűncselekmény
  • Előzetes letartóztatás
  • Feljelentés
  • Hűtlen kezelés
  • Ittas vezetés
  • Jogos védelem
  • Kábítószer-Kereskedelem
  • Költségvetési Csalás
  • Körözés - Elfogatóparancs
  • Közokirat-hamisítás
  • Lopás
  • Rablás
  • Sikkasztás
  • Telefonlehallgatás
  • Védőügyvéd feladata